A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének hagyományos tevékenysége az oktatás. Képzéseinkbe tagvállalatainkon kívül más érdeklődők is bekapcsolódhatnak. A szakképzési rendszer átalakulása miatt az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) megszűnt, így a Hulladéktelepkezelő képzést utoljára 2020. decemberében indíthattuk.
A jogszabályváltozásokat követve jelenleg a nem engedélyhez kötött tanfolyamainkat a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerbe történő „bejelentéssel” tartjuk. Ide tartozik az évek óta szervezett Katonai robbanószerkezet felismerő tanfolyam és az utóbbi években kínált Fémkereskedő képzés. E képzések vizsgával zárulnak, amelynek sikeres teljesítése esetén a központi rendszerből generált tanúsítványt adunk ki.
A Katonai robbanószerkezet felismerő tanfolyam elvégzésének célja elsősorban a balesetek megelőzése, amihez a résztvevők a veszélyes eszközök bemutatásával gyakorlati segítséget kapnak. A tanfolyam egynapos.
A Fémkereskedő képzés elvégzésével a résztvevők a vonatkozó jogi szabályozáson túl ennek helyes alkalmazását is megismerhetik, valamint a fémek anyagismerete is a tanfolyam része. A cél a szakszerű munkavégzés, a büntetések elkerülése. Az oktatás három napjából kettő szombati nap, egy hétköznap.
A szakképzést érintő jelentős jogszabályváltozásokat megelőzően tanfolyamainknak két csoportját különböztettük meg: az engedélyhez kötött, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, szakképesítést nyújtó képzéseket és az egyéb, piaci igényre épülő tanfolyamokat.
Az Országos Képzési Jegyzékben 32 851 02 azonosító számon szereplő Hulladéktelep-kezelő szakmát nyújtó képzést a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény által előírt engedély alapján szerveztük, nyilvántartásba vételi szám: E-000724/2014/A001. A tanfolyamot követő szakvizsga sikeres teljesítésével szerezhető szakképesítés megfelel a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Kormányrendelet által az engedélyezés feltételeként szabott „legalább középfokú környezetvédelmi szakirányú végzettség” kritériumnak.
Tanfolyamunk erőssége volt, hogy az oktatást mintegy 25 gyakorlati szakemberből álló csapat tartotta, akik magas szintű elméleti tudás mellett a gyakorlatba azonnal átültethető ismereteket adtak át a résztvevőknek. Vezető oktatóink: Balika István, dr. Pozsonyi Katalin, Höflinger Norbert, dr. Hornyák Margit, Horváth Erika és Toronyi Zoltán. A gyakorlati képzést telephelyekre szervezett oktatásokkal színesítettük. A 270 órás kötelező óraszám az előzetes tudásmérésen nyújtott teljesítmény alapján rövidíthető volt. Az oktatás többségében szombati napokon volt. Az elméleti és gyakorlati részből álló szakvizsgán a négy modulzáró vizsgát sikeresen teljesítő diákok vehettek részt. Az elmúlt évek tanfolyamainak összefoglaló táblázata bizonyítja képzésünk sikerét, és résztvevőink elégedettségét.
OKJ Hulladék-telepkezelő |
2015 |
2016 |
2017 |
2018 |
2019 | 2020 | 2021 |
résztvevők száma (fő) |
17 |
15 |
20 |
17 |
21 | 30 | 40 |
szakvizsga átlag (1-5) |
4,30 |
3,87 |
4,85 |
4,35 |
4,57 | 4,56 | 4,60 |
elégedettségi mutató átlag (1-10) |
8,50 |
9,30 |
9,58 |
9,78 |
9,63 | 9,52 | 9,64 |
oktatók résztvevői értékelése (1-10) |
8,33 |
9,33 |
9,40 |
9,82 |
9,80 | 9,79 | 9,87 |
OKJ-s részszakképesítést nyújtó tanfolyam volt a 32 851 02 OKJ azonosító számú Hulladékgyűjtő és –szállító, amelyet közszolgáltató megrendelőink kérésére, kihelyezett formában tartottunk meg. A 120 órás, de az előzetes tudásmérés sikeres teljesítésével rövidíthető képzés magas minőségét igazolják a szakvizsgán elért eredmények: a 30 fős csoport 4,33 és a 25 fős csoport 4,6 átlagú eredménye. Az elégedettségi mutató 9,89 és 9,64 lett.
A tagvállalatok vagy más szakmai érdeklődők igényei alapján további tanfolyamokat is szervezünk.
Előzetes jelentkezését vagy ajánlat kérését bármely felsorolt, vagy vállalati igény alapján felmerülő képzésre megküldheti Major Ágnes képzési vezetőnek, aki további tájékoztatást is nyújt, elérhetősége: