Szemléletformálás
Projektünk véget ért
2016. március 26. szombat, 09:57

Szemléletformálás iskolák és hulladékgazdálkodó vállalkozások helyi együttműködésével" című projektünk véget ért.

A három pedagógus workshopunk után lezajlottak a hulladéktelephely-látogatások, 21 iskolából 24 tanulócsoport részvételével.

Projektünk záró szakmai workshopját 2016. március 22-én a Danubius Hotel Arénában tartottunk meg. Ez nem csupán egy protokolláris esemény volt, hanem újabb szakmai ismeretekhez juthattak a résztvevők.

Horváth Erika, a HOSZ Erőforrás-gazdálkodási szakosztályának vezetőségi tagja „A szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékhasznosítás helyzete Magyarországon” címmel tartott előadást. A hasznos információkat sok fotóval illusztrálta. Ezt követően került sor Baka Évának, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés ügyvezető igazgatójának előadására, aki „élőben” illusztrálta az italoskartonok hasznosítását, és egy tanulságos filmmel hívta fel a figyelmet a környezetvédelem és az klímaváltozások összefüggéseire. A szünet után Héjja Eszter, a HOSZ környezetvédelmi menedzsere és nemzetközi kapcsolatok felelőse tartott előadást a szemléletformálás szempontjából is fontos témáról: az EU körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatcsomagjáról. Ezután következett a projektről készült videófilm, amelyet Füzesi Tamás készített a HOSZ felkérésére. A film felidézte három percben az összes eseményt, a védőfelszerelésben esőben és napsütésben a telephelyeket látogató tanulók látványát. A projektről Major Ágnes képzési vezető – mint a projekt koordinátora – tartott vetített képes összefoglalót, majd Horváth Ferenc, a HOSZ elnöke, Dr. Borosnyay Zoltán ügyvezető igazgató és Toronyi Zoltán, a szakmai nap levezető elnöke, a HOSZ elnökségi tagja adtak át emléklapokat a legaktívabb vállalatok és iskolák képviselőinek.

A projekt teljes zárása március 31-én várható. Köszönjük a közreműködők támogatását, aktivitását!

recity.hu/2386-2/


 
2016-ban is lesz kupakverseny!
2016. március 23. szerda, 22:34

További tájékoztatás:

www.kupakverseny.hu/hirek/kupakverseny-2016

 
Látogatás a Maltha Hungary Kft-nél.
2016. március 12. szombat, 21:52

A Maltha Hungary Kft-nél a tanulók végigkísérhették az üveg útját az üdítős palackból az üveghegyig.



 
Projektzáró szakmai workshop
2016. március 11. péntek, 11:37

Danubius Hotel Arena BudapestVégéhez közeledik az OKTF NHI támogatásának köszönhető, „Szemléletformálás iskolák és hulladékgazdálkodó vállalkozások helyi együttműködésével” című projektünk. A programsorozatot szakmai workshoppal zárjuk, amely alkalmat ad a párbeszédre, konzultációra a vállalatok és iskolák között a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás, valamint az EU körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatcsomagja témájában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Időpont: 2016. március 22. 10.00 – 13.00 óra
Helyszín: Danubius Hotel Aréna**** (1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3.)


A workshop díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

A csatolt meghívó és jelentkezési lap alapján kérjük a regisztrációt!

 

 
Megjelent „Hulladékhasznosítás” című tájékoztató brosúránk
2016. március 10. csütörtök, 20:25

th HHASZNOS5.OLVASNI20 Page 01A „Szemléletformálás iskolák és hulladékgazdálkodó vállalkozások helyi együttműködésével” című programban résztvevő tanulók megkapták a „Hulladékhasznosítás” című tájékoztató brosúrát, amelynek célja a diákok, és rajtuk keresztül a teljes lakosság környezettudatosságának erősítése, a hulladékhasznosítás jelentőségének bemutatása.

 
Tanulócsoportok a telephelyeken
2016. március 10. csütörtök, 20:23

2074155836 854eb48948 sA projekt keretében hét hulladékgazdálkodó vállalkozás nyolc telephelyére szerveztünk látogatást általános iskolák felső tagozatosainak és középiskolásoknak. A projektbe bevont vállalatok: ALCUFER Kft., PMR Kft., Hamburger Hungária Kft., Holofon Zrt., Elektr. Hulladékhasznosító Kft., Maltha Hungary Kft., Mü-Gu Kft. A nyílt nap célja, hogy a diákok interaktív és élményszerű módon megismerjék a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, a hulladékfeldolgozás folyamatát. A bemutatás az üveg-, műanyag-, papír-, fém- és elektromos - elektronikai hulladékfeldolgozás területére terjed ki. A programban 21 iskolától 24 tanulócsoport vesz részt. A telephelyre jutáshoz autóbuszt biztosítunk.

 
A Mü-Gu Kft. telephelyén négy tanulócsoportot fogadnak projektünk keretében.
2016. március 08. kedd, 21:35
 
Látogatás a Hamburger Hungária Kft.-nél
2016. március 08. kedd, 21:34

Kedden a hóvihar sem állíthatta meg a látogatócsoportot, hogy utánajárjon, hogyan születik újjá a papír a Hamburger Hungária Kft-nél.

 
Hulladékgazdálkodásról tanároknak és diákoknak- Recity
2016. március 03. csütörtök, 15:17

A Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége (HOSZ) 2016 februárjában „Szemléletformálás iskolák és hulladékgazdálkodó vállalkozások helyi együttműködésével” projektje keretében pedagógusok számára szervezett térítésmentes workshopokat az ország három pontján.

WORKSHOPOK TANÁROKNAK

A téma iránti érdeklődés vitathatatlan: a meghirdetett 30 fős létszámkeretet jócskán túllépve, szinte zsúfolásig megtelt a terem a budapesti workshopnak otthont adó Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban. A résztvevők általános és középiskolai tanárok (elsősorban környezetvédelmet vagy ahhoz kapcsolódó témát oktató, illetve a környezeti nevelésben aktív pedagógusok) voltak.

Bővebben...
 
Debrecen - pedagógus workshop
2016. március 02. szerda, 22:41

Budapest után február 23-án Debrecenben is nagy sikerrel tartottuk meg a pedagógus workshopot a „Szemléletformálás iskolák és hulladékgazdálkodó vállalkozások helyi együttműködésével” című, az OKTH NHI által támogatott projektünk keretében. A résztvevők nagy örömmel vették, hogy a szelektív hulladékgyűjtésről készült prezentációs segédletet át is adtunk a számukra.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

PARTNEREINK

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

TAGJAINKNAK