Hírek

 

az új hulladékgazdálkodási szabályozásról

hulladékkezelőknek

 

 

A 2013. január 1-jén hatályba lépett új hulladékgazdálkodási szabályozás sok változást hozott a hulladékgazdálkodás minden érintettje számára, így az ipari hulladékkezelők is megváltozott feltételek mellett folytatják tevékenységüket. A jogszabályok értelmezése nem könnyű feladat, a workshop ehhez kíván segítséget nyújtani – elsősorban, de nem kizárólag – azon vállalkozások számára, melyek nem közszolgáltatás jellegű hulladékgazdálkodási szolgáltatást nyújtanak partnereiknek. A rendezvény úgy a cégvezetők, mint az adminisztrációs vagy kereskedelmi feladatokat ellátó kollégák számára is hasznos információkkal szolgál.

Időpont: 2013. március 18.

Helyszín: Lion’s Garden Hotel **** (Budapest, XIV. Cházár András u. 4.)


Nagyobb térképre váltás

 

 

Jelentkezni a jelentkezési lap eljuttatásával lehet, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen.

A BIR a nemzetközi hulladékpiacon az utóbbi hetekben megjelent csalási módszerekre hívja fel tagjai figyelmét. A BIR több olyan esetről értesült, amelyben a csalók fémhulladék-szállítmányokat ajánlottak fel potenciális vevőiknek nagyon alacsony áron, a minőséget igazoló, hitelesnek látszó dokumentumokról azonban kiderült, hogy hamisak. A csalók sok esetben létező vállalatok nevében léptek fel olyan módon, hogy létrehoztak egy honlapot a valódi vállalat honlapjához egészen hasonló internetcímen, és a hamis honlapon a létező vállalat elérhetőségeit is szerepeltették, csak a telefonszám tért el. Szállítmányozó cégek honlapjait is „klónozták”, amelyeken a vevő nyomon követhette a szállítmány útját, a kifizetett szállítmány azonban soha nem érkezett meg. A BIR azt kéri a hulladékkereskedő, hulladékhasznosító vállalatoktól, hogy ha az előbbiekhez hasonló csalási kísérlettel találkoznak, erről értesítsék a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber Of Commerce – ICC) tengeren elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó részlegét (International Maritime Bureau – IMB) az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 Melléklet: a BIR közleménye angol nyelven (BIR_Közlemény_Csalások.doc)

2012 decemberében a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága és Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete

„Zöld Barátok 2013”

címmel pályázatot hirdetett iskolai rendszerű szakképzés 9-13. évfolyamos diákjai részére.

A beérkezett pályázatok bemutatták mit tettek az intézmények saját közösségeiken belül a környezetük fokozottabb védelme érdekében, illetve leírták azokat a mások által is követhető példákat, közösségi akciókat, amelyeket iskolák, osztályok, és azok kisebb csoportjai kigondoltak és megvalósítottak a takarékosabb energiafogyasztás, a hulladékok megelőzése és hasznosítása, a természeti kincseinkkel, így például a vízzel való felelősebb gazdálkodás céljából.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2013. január 29–én,

10:00- 14:00 óráig,a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak-és Felnőttképzési igazgatóságán (1085 Budapest, Baross utca 52.) kerül sor.

A rendezvény a résztvevőknek költségmentes.

A konferenciára az alábbi linken lehet regisztrálni:

https://www.old.nive.hu/tovabbkepzes/pedagogus/jelentkezesek/index.php?kepzesid=1894

Sajnálattal tájékoztatjuk arról, hogy a 2012. december 13-ára meghirdetett „Fémkereskedelem 2012” című konferenciánk legfontosabb előadásainak megtartását felsőbb utasításra hivatkozva a NAV előadói lemondták, ezért a rendezvény megtartását bizonytalan időre elhalasztjuk.

2012. november 6-án 10 órától sajtóreggelit tartottunk a Lion’s Garden Étteremben,

Fémhulladék-kezelők a fémlopások ellen című témában.

Előadók voltak:

Sárosi Eszter, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója,

Szlávik Mónika, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke és

Dr. Vitányi Márton, a Fémszövetség szakértője.


Ezzel kapcsolatos sajtóközleményünk itt letölthető.