Hírek

Válasszon nyelvet

A VG Világgazdaság 2022.11.07. napján „Hulladékhelyzet: a Mol mielőbb leszerződne új alvállalkozóival" címmel (szerző: B.H.L.) megjelent cikkben a MOL Nyrt. részéről olyan tartalmú nyilatkozat került közlésre, miszerint „(…) A Molnak nagyban kell gondolkodnia. Ennek a munkának az egyik első lépése volt ez a pályázat, amelynek a kiírásába a Mol bevonta a szakmát, és a pályázókkal is folyamatosan egyeztetett.

A társaság a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének (HOSZ) bevonásával, egy nyilvánosan közzétett, vagyis nyílt eljárásban írta ki a pályázatot, mert ez a legjobb módja, hogy kiválasszuk, kikkel kívánunk együtt dolgozni. Mindenkivel egyeztettünk, mindenkinek lehetősége volt jelezni a kérdéseit, aggályait.” 

A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége a „MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYI HULLADÉKOK GYŰJTÉSÉRE, SZÁLLÍTÁSÁRA, TÁROLÁSÁRA és ELŐKEZELÉSÉRE vonatkozó ajánlati felhívás” tartalmáról a MOL Nyrt.-vel nem egyeztetett, azt nem véleményezte. A pályázat kiírásában a Szövetség nem vett részt. Az ajánlati felhívást a MOL Nyrt. zárt, meghívásos pályázat keretében küldte meg a rendszerében regisztrált cégeknek.