Fémtörvény

A Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete és a Fémszövetség, mint a magyar fémhulladék-kereskedők és -feldolgozók meghatározó szakmai szervezetei értetlenül állnak a fémkereskedelem államosításának szándéka előtt. Mindkét szervezett aktív részese volt annak a munkacsoportnak, mely a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével és az ellenőrző hatóság valamint a károsultak részvételével 2011 végén kidolgozott egy konszenzusos törvénymódosító javaslatot. A módosítás lényege, hogy korlátozza a magánszemély által birtokolható fémhulladékok körét és mennyiségét, további adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a fémkereskedőkre és bezárva a kiskapukat kibővíti a hatóság hatáskörét.

A szakértők hangsúlyozták, hogy a fémlopás nem magyar és mai sajátosság, az egész világon évtizedek óta küzdenek a problémával a károsultak, köztük számos fémhulladék telep is. A világ legszigorúbb fémkereskedelmi szabályozása, a hazai Fémtörvény hatályba lépése óta eltelt másfél év azonban nem hozott eredményt, ami jól bizonyítja, hogy nem jogalkotási kérdésről van szó. Az engedélyes vállalkozások képviselői a jogszabályok betartatásától, az illegális telepek felszámolásától és a fémhulladékkal törvénytelenül kereskedőkkel szembeni hatékony eljárástól várják az eredményeket az újabb értelmetlen szigorítások helyett. Az államosítás helyett a Rendőrség nyomozati jogkörét a NAV-nak javasolják átadni, mivel utóbbi szervnél áll rendelkezésre az eredményes nyomozáshoz szükséges valamennyi adat a fémkereskedők számítógépes kötelező napi jelentéseiből.

Figyelembe véve a rendszerváltás előtti idők tapasztalatait, az államosítás nem fog eredményt hozni, hiszen a fémet 30 éve is lopták és az állami monopólium ellenére is értékesítették a tolvajok. Mindemellett szakmai szervezeteink meggyőződése, hogy az ellopott fémek jelentős része, ma is a nyitott határokon keresztül távozik az országból a regisztrált fémkereskedők telephelyeit nem érintve. A legális kereskedők 2005 óta folytatják harcukat az illegális szférával: az áfa-csalásokat megszüntető fordított adózás bevezetése, a Fémtörvény számos szigorítása mind a szakmai szervezetek erőfeszítésének eredménye, de a NAV fémkereskedelmet ellenőrző állományának kiképzésében való részvétellel és a folyamatos tanácsadás és konzultáció biztosításával is a hatósági munkát kívánják segíteni.

Ennek a problémának a megoldása nekünk ugyanolyan fontos, mint a többi károsultnak, ezért mindent megtettünk és megteszünk a jövőben is a fémlopások és a feketegazdaság megszüntetése érdekében. A jelenlegi helyzet azonban a jogkövető fémkereskedelmi vállalatok dolgozóit, vezetőit, tulajdonosait, üzleti-, banki, befektetői partnereit bizonytalanítja el, és okoz mindannyiuk számára súlyos károkat.

A szakma úgy véli, hogy az új Alaptörvénnyel sem állhat összhangban egy ilyen kezdeményezés, ezért ebben a kérdésben nem ismerünk kompromisszumot. A magántulajdon, a tisztességes jogkövető vállalkozások, és az általuk biztosított sokezer munkahely védelmét várjuk a Kormányzattól és jogalkotóktól egyaránt.

Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete Fémszövetség