Újrafeldolgozási arányok számítási módszere – Megjelent a hulladék-keretirányelvhez kapcsolódó bizottsági határozat

Újrafeldolgozási arányok számítási módszere – Megjelent a hulladék-keretirányelvhez kapcsolódó bizottsági határozat

2019. június 20-án megjelent az EU Hivatalos Lapjában az a végrehajtási határozat, amely a körforgásos gazdaság jogszabálycsomag részeként módosított hulladék-keretirányelv újrafeldolgozási célértékei elérésének a számítási módszerét és a tagállamok által az Európai Bizottság felé történő jelentését szabályozza.

 A határozat 7. cikke két különböző formátumot ír elő a tagállamoknak a 2020-as, illetve a későbbi célértékek teljesítéséről való éves adatszolgáltatásra (IV., illetve V. melléklet), de a 2020-as célértékek egyike esetében megengedi, hogy a tagállamok a későbbi formátum alkalmazása mellett döntsenek.

Amint tudják, a csomagolási irányelv újrafeldolgozási célértékeihez kapcsolódó végrehajtási határozat – amelyben előírt számítási módszer összhangban áll a most közzétett határozat szabályaival – még idén tavasszal megjelent.

A határozatok magyar nyelven a következő linkeken érhetők el:

A kép forrása: korábbi Eurostat sajtóközlemény az EU által elért újrafeldolgozási arányokról