Az Átlátszó.hu június elején közölt hosszú írást arról a minisztériumi tervről, amely szerint a hulladékgazdálkodás a jövőben kizárólagos állami tevékenységgé válna, amit magáncégek bevonásával valósítanának meg.

Az Átlátszó birtokába került, kiszivárgott minisztériumi előterjesztés (ITM) a Kormány számára készült idén május 11-én, s iparági pletykák szerint május 27-én a Kormány már tárgyalta is. A Kormány álláspontjáról lapzártánkig még semmit nem tudni. Mindenesetre a bármiféle társadalmi egyeztetés lefolytatása nélkül az ITM által jegyzett jogszabály tervezetek a hulladékgazdálkodási tevékenységeket (kivétel a kezelési tevékenységek közül a hasznosítást) az állam kizárólagos gazdasági tevékenységeként szabályoznák, ezáltal a több tízezer embernek munkát adó hulladékgazdálkodási ágazat államosításra kerülne.

Az érintett előterjesztés tervezetek által beismerten a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók államosítása, majd az NHKV Zrt.-én keresztül történt centralizációja negatív eredménnyel járt, mely eredményt a tervezetek alapvetően tévesen, a több ezer szereplős, s fundamentálisan hazai tulajdonban lévő KKV-ékra épülő hulladékgazdálkodási magánszféra államosításával, s erőteljes centralizációjával kívánják orvosolni. Ezzel ténylegesen több ezer vállalkozás lehetetlenülne el, előzetes számításaink szerint 30-40 ezer munkahely kerülne veszélybe. Véleményünk szerint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást és a „for profit” tevékenységet összevonó monopolisztikus átalakítás gazdaságilag és a fenntartható fejlődés szempontjából is rendkívüli károkat okozna. Az elmúlt 30 év alatt felépült, erősen specializálódott, s a hasznosítási célszámokat teljesítő magánszféra ellehetetlenülne, visszafordíthatatlan leépülése következne be.

Az ártalmatlanítást leszámítva az állami kizárólagos gazdasági tevékenységet képező hulladékgazdálkodási tevékenységeket koncesszió keretében, megyei és/vagy regionális területi osztásban pályázattal kiválasztott, illetve pályáztatás nélkül megbízott koncesszor társaságok végeznék; melyek részére a gazdálkodó szervezeteknek át kellene adniuk a gazdasági tevékenységükkel összefüggésben keletkező, s elkülönítetten gyűjtött hulladékukat is.

A gazdálkodó szervezetek magas hatékonysággal, versenypiaci körülmények között, s szelektíven gyűjtött hulladékának jellemzően igen alacsony az idegenanyag-tartalma. Ezen haszonanyag értéket képvisel, EU-szabályozás alapján forgalomképes árunak minősül, nincs közegészségügyi, köztisztasági kockázata, állami monopóliummal rendelkező koncesszor társaságoknak történő kötelező átadását semmilyen elfogadható közérdek nem támasztja alá.

Az előttünk ismert előterjesztés tervezetek ezen túlmenően is messzemenően sértik - egyebek mellett - az áruk szabad mozgását, a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát, valamint a tulajdonjog szentségét, emellett többek között a verseny és a hatékonyság csökkentése által még hulladékgazdálkodási szempontból is hibás, egyértelműen a szándékukkal ellenkező hatást kiváltó javaslatokat tartalmaznak; mivel a verseny teljes kizárása a hatékonyság és a szolgáltatási színvonal csökkenéséhez vezet, hosszútávon a hulladékgazdálkodási problémák elmélyülését generálja.