Szövetségünk 2019.03.28-án „ A körforgásos gazdaság hazai megvalósítása” címmel, több mint kétszáz fő részvételével sikeres konferenciát tartott.

Az egész napos rendezvényen 100 felsőoktatási és szakképzési diák és tanár díjmentes részvételét az Agrárminisztérium Zöld Forrás programja támogatta, a HOSZ PTKF/354/2018 számú okiratban rögzített, „Lépések a körforgásos gazdaság irányába. A körforgásos gazdaság hazai megvalósulásának támogatása a hulladékgazdálkodás terén végzett szemléletformálással, konferenciaszervezéssel és honlap üzemeltetéssel” című projektje keretében. A hulladékgazdálkodási szakon tanuló és oktató jelenlévők az ország különböző régiójának 11 intézményéből érkeztek: hét egyetem és négy, érettségi utáni szakképzést végző szakgimnázium képviseletében. Rendezvényünkön a legnagyobb létszámmal a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karáról, a Szent István Egyetemről és a BMSZC Petrik Lajos Szakgimnáziumából vettek részt a fiatalok. A visszajelzések szerint a tanárok és diákok számára nagyon értékes volt a szakmai program.

A konferencián további mintegy 100 fő vállalati és szakmai résztvevő jelent meg, köztük állami cégek és a szaksajtó. A bevezető előadást az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kiemelt Infrastruktúrák Főosztályának jogi referense, Dr. Szentesi Szilvia tartotta, „A körforgásos gazdaság megvalósításának aktualitásai a hulladékgazdálkodás területén” címmel. Ezt követte a HOSZ szakosztályai részéről tartott öt előadás, amelyekből a résztvevők megismerhették anyagáramonként a piaci helyzetet, a problémákat és kihívásokat – a vas-és színesfém hulladék, elektronikai hulladék, műanyaghulladék, papírhulladék vonatkozásában, valamint a veszélyes hulladékok terén. Az előadásokat Jeffrey D. Kimball úr, Olasz László úr, Vermes Péter úr, Kós Szabina asszony és Tihanyi Ervin úr tartották.